HTML

Asztrológia

Klasszikus asztrológia meg mindenféle, amiről nekem az asztrológia jut az eszembe. =)

Friss topikok

Negyvenéves az Internet (?)

2009.10.30. 01:57 kergezerge

1969. október 29. 22:30-kor küldték az első netes üzenetet az UCLÁ-ról Stanfordba. Az üzenet szövege: "lo". Tényleg olyan szép lenne, ha ez "Lo and behold!" akart volna lenni, de nem az akart, hanem login, csak ennyi jött belőle össze elsőre. Aztán egy óra múlva sikerült valóban bejelentkezniük (kérdés nem akkorra illenék-e mégis felállítani a "születési képletet"). Szóval Chris Mitchell azt írja, ekkor született az Internet, Leonard Kleinrock pedig azt, hogy ekkor szólalt meg először a kicsi. Na most Skar cica kettes volt számtekből (és még henceg is vele...), szóval ha mégsem ez számít születésnek, akkor szóljatok. Igazából az bizonytalanít el, hogy figyelem dél óta, felköszönti-e Netecskét valaki, de síri csend. Persze lehet, hogy azért, mert akkor még Arpanet volt. Egy Licklider nevű arc már 1961-ben elképzelte a dolgot, még akkor ő Intergalactic Network-nek hívta, aztán 1972-ben használták először az 'internet' szót egy cikkben. Annyira olvasgatok itt róla mindenfélét, meg hogy mi a különbség az i/Internet és a web között, hogy közben odaég a kakukkfűteám. ;) Szóval ARPANET-ként indult (Advanced Research Projects Agency Network) és az egészet annak köszönhetjük, hogy Eisenhower ideges lett a Szputnyik-1 fellövése miatt és megalapította a DARPÁ-t (Defence Advanced Research Projects Agency), hogy hozzanak létre egy nagyon túlélő számítógép-hálózatot, a zergék pedig örülnek, hogy ez népszerűsödött be jobban, mint az űrturizmus.

Itt van akkor az Internet asztrológiai képlete és a születési anyakönyvi kivonata. (-:

Majd holnap csinálok valamit a képlettel, de ha még sokáig idétlenkedem, csak névnapjára tudom fölköszönteni a bestét, de nem ér beszólni, mert odaát még bőven 29. van.

Szóval ez a képlet három sarkán erős bolygókkal mozgató alakokban, meg egyáltalán keleten szeszélyeskedő Holddal, nem könnyen kezelhető jószágot mutat, aki megmarad a katonai pályánál és a kutatásnál, amire a szülei szánták.:D
Persze, ahogy nem lehet megmondani, ki találta föl az Internetet, úgy a születési pillanatát is necces meghatározni, kicsit olyan mint egy államalapítás, aminek szintén annyi előzménye, utózmánya meg újjászületése és új korszaka van, hogy ha vannak is pontos dátumok, akkor sem lehet kiválasztani egyet és arra állítani föl a képződmény "születési" képletét. Szóval megkereshetjük a fenti képletben a overprotektív és fukar szülőt (ja, mert a másik ok az volt, hogy nem akart az amerikai kormány annyit költeni drága új gépekre az egyetemeknek, inkább azt mondta, osztozzanak meg szépen azon, amijük van), de azért inkább mundánasztrologiailag kellene hozzáállni, ha már asztrológiailag akarunk.
A másik, ami pöttyet zavaró, hogy ez a képlet, amit Chris javasol, az üzenet feladásának helyére lett felállítva, míg szerintem az érkezés helyére kellene (v.ö. kérdőképlet felállítása a kérdés megértésének helyére és idejére). Most arra meg már asztrológiától függetlenül is kíváncsi lettem, mennyi ideig tartott még akkoriban átérnie egy üzenetnek? Gondolom, pár másodperc már akkor is, de lehet, naiv vagyok. Szóval, ha rögtön ott volt, még korábbi is a felkelő fokszáma, Chris képletét azért is tartottam meg, hogy ne kezdjen el jó csillagfejtő szokás szerint spekulálni senki a határszéliségen felbuzdulva, hanem lássék, hogy még e szerint is Rák a felkelő (aszcendens). Chris pontosan megkereste annak a bizonyos épületnek a koordinátáit, mivel tényleg nagyon a Rák vége kel föl, tehát szélességünk és hosszúságunk másodperc pontosan van - kérdés, az este fél tizenegyet is perc pontosnak tekinthetjük-e? Erre nem vennék azért mérget. Holnap jövök még egy csokor időponttal, de most a zergéknek pizsamaosztás van.

Hopp, találtam videókat:

Ez tök jó, csak már nagyon aluszikálékony vagyok.
Ez meg másfél óra, ebből holnap lesz:

History of the Internet

Még csak annyit szeretnék mondani, kedveseim, aztán tényleg megyek aluszikálni, akinek kimaradt volna, a Szaturnusz 18:09-kor elhagyta a Szűzet, és innentől ő kitüntetett a Mérlegben. (csezmeg, chris, holnap sem kelek korán)

1 komment

Címkék: internet 1969 mitchell eredet szaturnusz mérleg chris pontosság születési képlet mundánasztrológia

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusasztrologia.blog.hu/api/trackback/id/tr911485662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.10.30. 03:15:26

És basszus, egy jó órát szórakoztam a szerkesztővel, míg rájöttem, miért nem akarja elküldeni. Vagyis az túlzás, hogy rájöttem.
süti beállítások módosítása