HTML

Asztrológia

Klasszikus asztrológia meg mindenféle, amiről nekem az asztrológia jut az eszembe. =)

Friss topikok

A plázaoroszlán is cica, csak egy kicsit jósol is

2009.04.21. 19:54 kergezerge

Tegnap elmentünk megint albérletezni, aztán gondoltuk, teázunk egyet, csak egy gyorsat, úgyhogy nem akartunk fél órát sétálni egy jó teázóig, beültünk az első útba esőbe. Nagyjából tudtuk, mire számíthatunk: amikor három éve utoljára jártam a Vörös Oroszlánban, a mikró csilingelése mellett zsörtölődtünk, ki a koszos kanna, ki a kihült tea miatt, a felszolgáló srác bunkósága miatt pedig mindannyian, de legalább akkor még volt fehércsokiba mártott aszalt barackjuk a túláztatott zöldteához. Jelentem, a mostani felszolgálók nem bunkók, "csak" bénák, mikró nem hallatszott, forrón kaptuk a teánkat, ahogy kell, viszont megszűntek a jó kis csokis aszalt gyümölcsök is, a répás-diós tortácska nevű röhejtyűhöz pedig már majdnem kértünk ollót, hogy kiszabadítsuk a hűtőszekrény-szagú csomagolásból, de aztán sikerült, így végül csak villát kértünk hozzá.

Szóval a Vörös Oroszlán szar hely, de ezzel még nem került volna ide. Hanem mit talált nekem Kati az ablapárkányon, na mit, kedveskéim? Szórólapot, hogy aszmondja, asztrológiai elemzés és tarot a teázóban! Azt mondja:

rövid elemzés (15 perc): 2500 Ft
teljes elemzés (60 perc) - na arra már nem emlékszem, sajnos, ha nagyon röhögök, előfordul, öt vagy hat ropi, az sem ugrik be, a fricsát hogy hívják, mindenesetre okleveles asztrológus, hehe.

Igen, tudom, fórumokon, a neten válaszolgatnak öregasszonyok kérdésekre a születési képlet alapján, és nem hiszem, hogy órákig tanulmányozzák azt a képletet, mielőtt kinyilatkoztatnák, mi az életfeladata a szerencsétlennek, meg vannak ezek a Takács Tibor-félék, akik tévében jósolnak, meg rendezvényeken - de azt legalább ingyen csinálják, bohóckodás, azt' jól van. De ez így odabaszott.

Azt hiszem, aki negyedórás elemzésekre vállalkozik, az soha nem került még olyan szoros kapcsolatba komolyabb asztrológiai művel, mint az alanti Micio Belial. (Gjiada macskákban gazdag asztroblogján keresztül jutottam el hozzá, az amúgy is egy jó kis blog, tanulmányozzátok és szeressétek - és aki csontkezdő az asztrológiában, csak olvasson el ott két-három posztot, és máris tud újat mondani a teaházi bosziknak, wehehe).


 

4 komment

Címkék: asztrológia macska asztrológus kókler vörös oroszlán

A bejegyzés trackback címe:

http://klasszikusasztrologia.blog.hu/api/trackback/id/tr491078712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mirach 2009.04.22. 17:38:20

Nemcsak szép, de okos is lehet. :)))

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.05.26. 18:44:49

Harmó-fórumon nénéddel beszélgess el a 10 perces elemzésekről :) tud neked olyasmit mondani, ami érdekelni fog és valószínűleg még soha nem is gondoltál rá.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.05.26. 19:17:22

Az érdekelne, valóban, miért él békében ezzel a színvonallal, de a'sszem, olyasmi a válasz, amire már gondoltam. Pénz beszél, zerge ugat, a nénék meg, ha akarnak, majd visszaugatnak. =)
Mondjuk a harmón is hirdetett nap-aszc. elemzések még a tízperces révülős-megmondós válaszokat is alulmúlják. Az asztrológiához egyébként saját bevallása szerint sem ért (grafológus a szentem), de elég belelapozni egy kevésbé gány csillagfejtő könyvbe is h belássa, miért gáz ez.

robi23 2009.06.23. 05:00:21

nem szokásom bloggolni, nem szeretem a felesleges fecsegést:=(
az embernek 2 füle, 2 szeme de csak 1 szája van..., nincsenek véletlenek. de: a jósolgató nyanyákhoz és T.T.-féleségekhez talán ennyit: mindenkinek a magáét.
kergezerge laza eszmefuttatásaihoz és intellektuális gögjéhez: hallgattál volna, (még netán????) bölcs maradtál volna.
néztél ma már tükörbe? jön szembe az okádás,
le(h)ányka...